Bakacsi Béla műsorai megrendelhetőek
Bakacsi Béla nevét az első, 1961-ben meghirdetett "Ki mit tud?" kapcsán ismerte meg a magyar közönség, amelyen saját kategóriájában első helyezett lett.
Az akkori győztesek jutalma egy helsinki utazás volt és egy szereplés a Világifjúsági Találkozón. Népszerűségét mi sem bizonyította jobban, hogy a szintén első alkalommal megrendezett 1966-os Táncdalfesztivál közönség díjasa lett.
1962 óta, a Turmix együttessel és sok más zenekarral fellépett, szervezett fellépéseket másoknak napjainkban szólóénekes. 1971 -től az NSZK ban élt. 7 évig.
A 70'-es években főleg külföldön kamatoztatta tehetségét. Itthoni szólókarrierje hosszú időn át szünetelt, miközben ő maga mindvégig a szórakoztató iparban dolgozott, mint koncertszervező.
Az utóbbi időkben főleg Presser Gábor és Zorán fellépéseinek szervezése fűződik a nevéhez, Zoránnak 25 éve a koncertmenedzsere. 2000-től kezdődően 3 éven át minden évben meghívást kapott hazánk legrangosabb rendezvényére, az Operabálra, ahol mint sztárvendég ismét hatalmas sikerrel léphetett a közönség elé.
A Tom-Tom Records kiadó 2002-ben jelentette meg első albumát, melynek címe: Azok a '60-as évek. A lemezen szereplő dalok Elvis Presley, Bobby Solo, Engelbert Humperdinck, Pat Boone, Frank Sinatra, feldolgozások.
A feldolgozások között olyan fantasztikus slágereket hallhatunk magyarul, mint a Quando-quando, O Sole Mio, Quando m'innamoro. Emellett más felejthetetlen dallamok is életre kelnek az énekes tolmácsolásában, ilyen a My Way vagy az Ave Maria, amelyek mondanivalójukkal minden korosztály tagjaihoz szólnak. Bakacsi Béla magyar nyelvű előadásában pedig még közelebb érezhetjük őket magunkhoz.
A sokak által ismert és kedvelt, Ki Mit Tud?-ot nyert énekes, Bakacsi Béla nagylemezének címe: Azok a 60-as évek.
Mint ahogy azt a cím is elárulja az általa feldolgozott és magyar nyelven elénekelt világslágerek visszanyúlnak egészen a beatzene hőskoráig.
Elvis Presley, Bobby Solo, Engelbert Humperdinck, Pat Boone, Frank Sinatra, hogy csak néhány nevet említsünk azon világsztárok sorából, akiknek dalait újra hallhatjuk Bakacsi Bélától.