Egy üveg Gin 1976-ból, az Apostol Együttes saját címkéjével!

2019.11.09

A Retro Múzeum elárverezésre szánt relikviái közé került az Apostol együttes több kislemeze (bakelit), valamint az az üveg Gin, melyet 1976-ban palackoztak a zenekar részére, saját címkével ellátva. 

Kaptunk ezen kívül régi posztereket, Németh Zoltán fellépő sapjákát dedikálva, és egy régi kotta és szövegkönyvet az Aportol együttes slágereivel!

2020-ban öt évtizedes fennállását ünnepli az Apostol együttes. A jeles jubileumot egy nagykoncert keretében, a közönséggel együtt ünneplik meg 2020. március 20-án a Papp László Budapest Sportarénában, ahol különleges hangszereléssel, ritkán hallott dalokkal és persze a nagy slágerekkel készülnek.

1999. -ben nagysikerű koncertet adott az Apostol a Budapest Sportcsarnokban. Vendégük: Demis Roussos, a görög-amerikai Meződi. Ezen a napon jelenik meg új hangzó anyaguk is, mely vadonatúj dalokat tartalmaz: "Ne felejts el soha szeretni" címmel. Még 1999 júliusában boltokba kerül a Budapest Sportcsarnokban tartott koncert anyaga dupla albumon (Warner-Magneoton).

A zenekar azóta folyamatosan koncertezik.

Több ízben léptek fel: Bulgáriában, Oroszországban, Csehországban, Finnországban, Egyesült Arab Emirátusokban is, de az itthoni közönséget sem hagyták cserben.

2010-ben mutatták be a "Nem tudok élni nélküled" című musicalt Böhm György rendezésében. Szenes Iván Életmű-díjat 2015-ban kapták meg.

Apostol együttes - Tagok:

Meződi József, Baranski László, Pete László,Németh Zoltán, Szabó Ferenc, Szaniszló Lajos.

APOSTOL EGYÜTTES - MŰSOR, ZENEKAR, MEGRENDELÉS:

Az Apostol együttes, az Arany Korszak Retro Sztárparádé c. műsorban adta át relikviáját a Retro Múzeumnak. Köszönet érte!

Retro Sztárparádé DJ. First Lady-vel! Vendégeink: Sárközi Anita - énekesnő, - Meződi József - énekes, zenész, - Németh Zoltán- zenész, zenekarvezető Szerkesztő műsorvezető: DJ First Lady - Szlimák Hajnalka