Könnyűzenei
karrierjét egész fiatalon kezdte. Mindössze 18 éves volt, amikor
1971-ben a Táncdalfesztiválon előadta a "Hegyek lánya"
című saját dalát, amellyel a tehetséges fiatalember egy csapásra
ismert lett. Az 1974-es év hatalmas sikereket tartogatott a számára,
hiszen ebben az évben minden addig megjelent korongja (4 kislemez)
aranylemez lett, valamint megjelent az NDK-ban egy német nyelvű
kislemeze is, amivel külföldön is hatalmas sikert ér el, mivel ez
a korong 500000 példányszámban kelt el. Ez a lemez már a
megjelenés évében megkapta a drezdai fesztivál nagydíját, ami
akkoriban a legrangosabb sajtódíj volt az NDK-ban, majd 1975-ben az
év énekesének is megválasztották. Ezek a díjak azért is
számítottak nagy sikernek, mert ezt Kovács Kati után még magyar
énekes nem nyerte el. 1977-ben a Bergendy-együttes énekese volt
néhány hétig, a Metronóm '77 fesztivál gáláján adtak
koncertet. 1979-ben megjelent első nagylemeze Delhusa Gjon címmel.
1980-ig
részt vett valamennyi jelentős kelet-európai fesztiválon,
melyekről mindenhonnan díjakkal elhalmozva tért haza.
Több
neves külföldi előadó is felkérte, hogy szerezzen számukra
zenét. Írt dalt többek között Demis Russosnak és Goldi Ens-nek
és a Goombay Dance Band-nek is.
1980-ban
a nyugat-német TELDEC lemezcéggel kötött 3 éves szerződést,
majd 1983-ban újabb 3 éves szerződést ajánlott fel a sztárnak,
de azzal a feltétellel, hogy az előadó letelepedik Németországban.
1988-ban
Kubában egy dalverseny résztvevője volt, s talán nem meglepetés,
hogy ismét nem üres kézzel kellett hazatérnie, ugyanis ő lett a
verseny legjobb zeneszerzője.
1989-ben
itthon a Rákóczi Kiadó gondozásában megjelent a Csavargó című
albuma, amely viharos gyorsasággal hódította meg a piacot. Pár
nap alatt aranylemez lett, s két évvel később már a platina
státusznál jár, ami 100000 eladott példányszámot jelentett.
Delhusa rövid ideig Markó Andrással, a Gemini együttes egykori
tagjával játszott együtt, majd a NDK-ba került, ahol több évig
dolgozott. 1989-ben megkapta a Magyar Rádió EMeRTon-díját.
1996-ban
a Mediterrán című nagylemezéért átvette Albánia legmagasabb
kulturális kormány kitüntetését.
1997-ben
Curacao-ban CD-t jelentettek meg, amelyen az 1988-as fesztivál
győztes dalai hallhatóak.
2000-ben
a Roma Közösségtől az Év énekese díjat kapta meg, s hamarosan
a lemez eladási adatai elérték az 1 millió hanghordozót.
2002-ben
átvehette az 1000000 eladott példányszám után járó lemezét.
Legsikeresebb dalai közé tartozik gyermekkori barátja, a fiatalon
elhunyt autóversenyző, Kesjár Csaba emlékére írt dala (Gyertyák
a síron). 2005. március 15-én átvette a Magyar Köztársasági
Arany Érdemkeresztet. Áprilisban pedig a Vitézi Rend lovagjává
avatták a dunaújvárosi Hősök Templomában.